9
Feb

Álom,rémes álom…

   Posted by: Maddelyne   in Uncategorized

Felkiáltott és a kezével a levegőt markolászta…. a saját hangja ébresztette fel. Nem ült fel,csak a lélegzetvételét próbálta a normális ütembe terelni. Mikor úgy érezte képes megmozdulni, az éjjeli lámpa kapcsolója után nyúlt. Megtalálta és felkapcsolta.Semmi. Kitt,katt. Sötétség. Határozott káromkodás hagyta el a száját és most egyáltalán nem szégyellte magát érte. Ha az anyukája hallja,biztosan megszidja érte, de anya nincs itt, és a fenébe is, baromira nem érdekelné egy szidás most, amikor a szíve a torkában dobog,hiszen ki kell másznia az ágyából, a villanyig. Pisilnie is kellett, de ez most igazán mellékes dolog volt. Az ágy halkan megnyikordult,ahogy letette a lábát, majd gyorsan vissza is húzta,mert bevillant a kép, hogy valami elkapja ott lent… Ki nyúl egy kéz és megragadja a bokáját…és akkor te jó isten,biztosan sikoltozni kezdene,talán meg is őrülne a félelemtől. Már hét éves nagylány volt,nem szabadott volna ilyen gyávának lennie, jól tudta,de hát nem tehetett róla… és akkor egyszer csak egy autó ment el az ablak előtt, lámpája megvilágította a falakat és a kislány szemei hatalmasra nyíltak az ijedtségtől. A falon egy ember körvonalait vélte látni, csak pár másodpercre és csak a szeme sarkából, de ott volt, tudta,hogy ott volt, mert a kisgyerekek ilyesmiben sosem tévednek. Mozdulatlanná merevedett, levegőt is alig bírt venni. Percekig lehetett így, de gyorsan elfáradt ebben a félig ülő,félig fekvő helyzetben. Lassan visszahúzodott a takaró alá, sóhajtva letette a fejét  és győzködni kezdte magát,hogy aludnia kell. Ám a szeme nem akart engedelmeskedni, folyton a falra akart nézni. Sokáig vívódott magával mígnem kezdett ellazulni. Valami azonban nem volt rendben. Nem bírt aludni,mert egyre jobban kellett pisilnie. Megfordult a fejében,hogy inkább bepisil, semmint kitegye a lábát. Reggelre megszáradna. Anyu nem venné észre. Csakhogy,ha az ember már szobatiszta, képtelen bepisilni, akármennyire is kell neki…ki kell mennie. Ne…. De,bizony. Gyerekjáték lesz, és közben a villanyt is felkapcsolhatná. Igen, a villany…az csodás lenne.

Ne légy gyáva…Akkor rajta. Ezúttal nem akart totojázni, olyan gyors akart lenni, amilyen gyors csak lehet. Felült,mindkét lábát letette, félre dobta a takarót és elrugaszkodott az ágytól. Elérte az ajtót. Tapogatni kezdte a falat, és a szíve kihagyott egy dobbanást,miközben a villanyt kereste…Megvan!

Felkapcsolta. Sötét volt még mindig, nem működött. Ekkor már nagyon félt és sírni kezdett. Kinyitotta az ajtót és kirohant a folyosóra, a wc felé…úgy érezte mindjárt bepisil. Persze ott sem volt jó a villany, mi a fene van?! Áramszünet,mi lenne…, de legalább megkönnyebbült. Csend volt a házban,mindenki aludt…vagy legalábbis csend volt. Ahogy mondani szokták,szinte üvöltött. Ez az a pillanat egy kislány életében, amikor fantasztikus volna hallani apa horkolását…Ha horkol,akkor lélegzik. A lélegzés jó. Azt jelenti,minden rendben van. Csakhogy ő nem hallott semmit. A félelem lassan fölfelé kúszott a torkában, egy pillanatig azt hitte hányni fog.

Talán nem is élnek már az anyuék…talán bejött a bácsi a falról és most ott fekszenek a véres lepedők között és az ablakon libeg a függöny és…A képek jöttek maguktól, és nem hagyták abba…szinte érezte, saját bőrének hidegségét,(hideg mint egy hulla) látta,amint benyit szüleinek hálószobájába. Hálóinge suhog a meztelen lábai körül,ahogy az ágyon fekvő mozdulatlan testek felé közelít…. Elég volt, hallod…Elég!!! ELÉÉÉG!!!

Felkiáltott és a kezével a levegőt markolászta. A saját hangja ébresztette fel. Nagyon kellett pisilnie. Dübörgő szívvel nyúlt az éjjeli lámpa kapcsolójáért….

This entry was posted on Thursday, February 9th, 2012 at 6:13 pm and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

2 comments so far

Vasvári Kata
 1 

Tetszik, jó az ötlet és a leírás is. Amit javítani kéne, az az igeidő használata. Egyszer jelent, majd múltat használsz. Erre figyelj.
A másik, ami nekem furcsa volt, hogy 7 éves a kislány, de káromkodik? Jó, tudom, hogy ez most már nem meglepő, az 5 éves unokahúgom nagyobbakat káromkodik nálam, de ez nekem akkor is furcsa. :D
Egyébként tényleg tetszik, ügyes vagy :)

March 18th, 2012 at 3:41 pm
Maddelyne
 2 

Most,hogy mondod,tényleg kicsit fiatal….lehet átírom 11-re…az igeidők meg…hát igen…én csak írom,ahogy érzem és ez lesz belőle… :) majd odafigyelek :)

March 18th, 2012 at 3:55 pm

Leave a reply

Name (*)
Mail (will not be published) (*)
URI
Comment